A képzés bemutatása
A 10 féléves, kétszakos, osztatlan tanári MA-t a Bölcsészettudományi Kar a Pedagógia és Pszichológia karral együttm?ködésben indítja 2016 ?szén, a tanári képzés szakpárban végezhet? el, melyben 100-100 kreditet tesznek ki az egyes szakpártagok, illetve a pedagógia és pszichológia modul.
A filmkultúra oktatásának igénye hazánkban a közoktatásban az 1960-es évekig nyúlik vissza. Els?ként az ELTE BTK-n indult s itt 1994-t?l folyik e m?veltségi terület fels?fokú oktatása, mely képzés tanári képesítés megszerzését is lehet?vé tette. 1998-ban indult intézetünkben a Mozgóképkultúra és médiaismeret szakirányú továbbképzési szak, melynek keretében mára több száz, a tárgy oktatására felkészült pedagógust képeztünk. MA-szint? tanárképzésünket ezért részben a filmtudomány, illetve a kommunikáció- és médiatudomány szakos BA és MA kialakítása során, részben a mozgóképkultúra és médiaismeret szakirányú továbbképzési szakon szerzett tapasztalatainkra kívánjuk építeni. Míg a korábbi filmelmélet és filmtörténet szak tanári képesítése a filmre helyezte a hangsúlyt, a Média-, mozgókép- és kommunikációtanár MA – a közoktatás igényeinek megfelel?en – a szükséges egyensúlyt biztosítja a médiatudományi, a filmtudományi és a kreatív, illetve módszertani stúdiumok között.
A képzési terv a következ? fontosabb ismereteket foglalja magában:
Alapvet? kommunikációs ismeretek és azok értelmezése, elméletei; a média különböz? formáinak társadalmi szerepe és m?ködési módjai; média- és filmtörténeti ismeretek; alapvet? ismeretek a média- és filmm?fajok, valamint a médiaetika és a médiajog területén; mozgóképi szövegek olvasása és értelmezése, egyszer? mozgóképi szövegek létrehozásával kapcsolatos ismeretek; az elektronikus médiumok és új médiák nyelvének ismerete, értelmezése és alkalmazása. A képzés ezen kívül biztosítja a tárgy általános iskolai és középiskolai oktatásához szükséges szakmódszertani ismereteket.
Kiknek ajánljuk?
A szakra a Média-, mozgókép- és kommunikáció tantárgy oktatása iránt elhivatottságot érz? hallgatók jelentkezését várjuk. Ezen tárgy oktatása nagyfokú nyitottságot és kreativitást igényel. Szemben a Filmtudomány MA-val, ahol inkább egy sz?kebb szakterület iránti érdekl?dés az elvárás, a Média-, mozgókép- és kommunikáció szakos pedagógusnak egyszerre kell jártasnak lennie a filmtudomány és a médiatudomány alapvet? problémáiban, nyitottnak kell lennie a magas kultúrára éppúgy, mint a tömegkultúra különböz? jelenségeire, valamint értenie kell a legkülönböz?bb mozgóképi szövegek olvasásához csakúgy, mint alapszint? elkészítéséhez. Bár ma már komoly segédanyagok és tanári kézikönyvek állnak a tárgyat oktató pedagógusok rendelkezésére, a tárgy oktatása nagyfokú rugalmasságot kíván, mivel a tárgy ismeretanyagának jelent?s részét nem lexikális tudás, hanem készségek teszik ki, melyeket csak az adott közeghez nagymértékben alkalmazkodva lehet tanítani, ráadásul a tárgy oktatásának feltételei és órakeretei is intézményt?l függ?en jelent?sen változhatnak. A tárgy az általános és középiskolai képzésben általában kedvelt tárgy, így az e tárgyat oktató pedagógus folyamatos önképzésre és fokozott id?befektetésre, emellett viszont szinte biztos sikerélményre számíthat.
Elhelyezkedési és továbbtanulási lehet?ségek
A Média-, mozgókép- és kommunikáció szakos tanárokat e képesítés lehet?vé teszi a tárgy általános iskolai és középiskolai oktatására. A M?vészetelméleti és Médiakutatási Intézet keretei között m?köd? Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program lehet?séget kínál a képzésben és tudományos kutatásban kiemelked? teljesítményt nyújtó hallgatók számára a doktori képzésbe való továbblépésre.
B?vebb információ az osztatlan tanárképzési szakokról:
2022 el?tt felvetteknek: https://tkk.elte.hu/content/2021-ig-felvett-hallgatoknak
2022-t?l felvetteknek: https://tkk.elte.hu/2022_tol_felvett_hallgatoknak
Az ELTE Tanárképz? Központ honlapja: http://tkk.elte.hu/
Az ELTE Szakmódszertani Központ honlapja: https://metodika.btk.elte.hu/oktatas
Az ELTE PPK honlapja: http://www.ppk.elte.hu
Fontos, hogy a szakdolgozat leadási határid? el?tt hat héttel be kell mutatni a szakdolgozat felét a konzulensnek!

