A Filmelmélet és filmtörténet szak Tudományos Diákköre (TDK) hallgatói kezdeményezésre 2006 májusában alakult azon diákok számára, akik az egyetemi órák keretein kívül is szívesen foglalkoznak a film tudományos elemzésével. A TDK lehet?séget ad a hallgatóknak az önálló tevékenységre, a kötelez?t meghaladó új ismeretek megszerzésére. Az igény szerinti rendszerességgel tartott TDK-gy?lések segítséget kívánnak nyújtani a szakos és az országos TDK-versenyen való szerepléshez, míg a helyi TDK konferenciák megteremtik annak feltételeit, hogy a hallgatók elért kutatási eredményeiket nyilvánosan vitassák meg, és továbbléphessenek az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK). Az OTDK filmes szekciójába való bejutás feltétele, hogy a pályázók az el?zetesen benyújtott dolgozatukról a helyi fordulón 20 perces el?adást tartsanak, és ezt követ?en a szak hallgatói és oktatói nyilvánosan megvitassák a dolgozatokat és az el?adást. A konferencia el?tt a dolgozatok nyilvánosak, tehát a m?veket el?re el lehet olvasni, és hallgatóság készülhet kérdésekkel. A vita a pályázókat segíti, mivel a helyi forduló egyben felkészülés az országos fordulóra, ahol idegen közegben kell majd helytállniuk. A prezentációk alkalmat nyújtanak az alsóbb évesek számára (is), hogy megismerjék a tudományos diákköri munka lényegét és céljait, és ösztönz?leg hathatnak, hogy maguk is bekapcsolódjanak a tudományos kutatómunka komolyabb és szervezettebb formájába.

További információ a filmszakos TDK-ról:

Pápai Zsolt (papaizsoltjozsef@gmail.com)

Korábbi filmszakos TDK konferenciák:

OTDK konferenciák: