NECS – The Budapest Conference
A konferencia 2008. június 19. és 22. között került megrendezésre. A három és fél nap alatt négy teremben zajlottak az események párhuzamosan. A konferencia ideje alatt három kiemelt plenáris el?adásra (William Uricchio – MIT, Cambridge/MA; Ivan Klimes – Prágai Nemzeti filmarchívum; Pierre Sorlin – Université de la Sorbonne Nouvelle, Párizs), valamint számos filmtudományi és filmoktatási workshopra került sor. Ezen kívül szerveztünk egy szakmai találkozót az európai, nem angol nyelv? filmtudományi folyóiratok szerkeszt?inek részvételével, valamint sor került egy filmtudományi szakkönyvkiállításra angol, német és magyar kiadók részvételével.
Ezen kívül a konferencia munkanapjai alatt összesen 170 el?adó konferencia-el?adásai zajlottak le. Az el?adók els?sorban Európából érkeztek, azonban vendégül láttunk filmtudományi szakembereket Brazíliából, Hongkongból és a Fülöp-szigetekr?l is. A konferencia regisztrált résztvev?inek száma 200 fölött volt, ezen felül szép számmal voltak jelen vidéki és budapesti egyetemek diákjai is hallgatóként.
A konferencia ideje alatt az ELTE BTK filmszakos hallgatóiból álló 30 f?s önkéntes csapat segítette a rendkívül sok technikai felszerelés mozgatását igényl? el?adások, programok lebonyolítását.
További információk:
A konferencia programja [PDF]
A konferencia plakátja [PDF]
A Screen beszámolója a konferenciáról [PDF]

